2015. március 25., szerda

ÖRÜLJETEK AZ ÖRÜLŐKKEL

    Örüljünk, mert Isten kegyelméből, szeretetéből újra megajándékozott az adventi várakozás ünnepével. Örülünk, hogy ebben a csendes várakozásban együtt lehetünk a szerencsi testvéreinkkel.
   Örülünk, ünnepelünk, és nagyon hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy tizedik éve, egy ilyen lelkipásztorral ajándékozott meg bennünket, aki ráadásul most tölti a 40. életévét. Ezért engedtessék meg, hogy pár adattal bemutassam az eltelt évtizedet, nem dicsekvésként, hanem bizonyságtétel gyanánt. Ott ahol a pásztor maga köré gyűjti a nyájat, és építi Isten országát már itt a földön oda áldást, küld az Úr.
2004. december 1–től Nt. Ecsedi Árpád a lelkipásztorunk. Nem volt könnyű a helyzete. Templomunkban esett az eső. 2005–ben gyűjtést szerveztünk, terveket, engedélyeket intéztünk. Külföldi és belföldi pályázatok segítségével meglett a kiinduló alap a munkálatok megkezdéséhez. 2006–ban megerősítettük templomunk tetőszerkezetét és újra fedtük. Majd kicseréltük a nyílászárókat. 2007–ben a templomunk belső rendbetételére került sor. Visszaállítottuk a kazettás mennyezetet és lefestettük a padokat is. Kicseréltük a szószék feletti koronát is. 2008–ban csatorna került a templomra, a déli és a nyugati ajtók ki lettek cserélve. 2009–ben elkészül a templom körüli drénrendszer. A borpataki templom tetőszerkezetét is megerősítettük és újrafedtük. 2009. november 20.–án az elért eredményekért megkaptuk a PRO ECCLESIA díjat. 2010–ben a parókia rendbetételére került sor, valamint a misztbányai imaterem külső–belső renováláson ment át. 2011–ben egy használt, de jó állapotban levő szolgálati autóval gazdagodott Egyházközségünk. 2012–ben beüzemeltük az új GPS rendszerrel működő Q21–es toronyórát, valamint a Kis Miklós Gyűjtemény épületének a külseje is megújult, és elkészült körülötte a drénrendszer. 2013–ban Misztótfalu Városi Tanácsa Kis Miklóst post mortem a város díszpolgárává avatta.  2014–ben egy új utánfutóval lettünk gazdagabbak. Nem hagyhatom figyelmen kívül a Nőszövetségünk zászlaját és a kegyszereket sem, mert mindkettő kivitelezése nagyon sok időt és energiát vett igénybe. Mindezen anyagi gazdagodásunk mellett gyarapodott és erősödött a hitünk és közösségünk. (Jak. 2, 17) „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt ő magában.” Mindezek mellett konferenciákat, táborokat, honismereti kirándulásokat és elszármazottak találkozóját szerveztünk.
Jelen időben tisztelt lelkipásztorunk azon fáradozik, hogy egy régi álmunk váljon valóra. Ugyanis településünk világhírű nagy szülöttének, Misztótfalusi Kis Miklós születésének 365. évére emlékezve, szobrot állítsunk. Mindezeket felsorolni is sok, hát kivitelezni! Ezért a misztótfalui Presbitérium, Nőszövetség és Gyülekezet nagyon hálás lelkipásztorának az együtt eltöltött évtizedért. Isten áldását kéri további életére szeretett családja körében és köztünk. Végezetül idézve a Jn. 10, 4–et: „Én vagyok a jópásztor, én ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.”
Soli Deo Gloria!                     

Pozán Edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése